Hat éves koromban álltam a tükör előtt, és valamit nem értettem meg. Ez a karom, ez az arcom, az a hajam, ez a lábam, de hol vagyok én? Melyik vagyok én magam? Ki vagyok én valójában?

 Akkor kezdődhetett bennem az a folytonos kutatómunka, ami a lélek létét és útját keresi. Az én lelkemét. A feladatait, a sorsszerűségét, a kapcsolatrendszereit. A kudarcait, boldogságát, eleve elrendeltségét. A kikerülhetetlent, az alternatívákat, a sikereket, butaságok és elszalasztott lehetőségek szövevényét. Nincs ennek sosem vége, de mára legalább már kezd körvonalazódni egy viszonylag stabil, azonnal előhúzható válasz.

Tehát. Szakmai önéletrajz vagyok. Folyton eladandó hús a munkaerőpiacon. (Egy húsos csont, ha választanom kell. Abból még bármi lehet-alapon.) Bölcsész vagyok, egyetemi diploma vagyok, több éves gyakorlat vagyok. Szerteágazó tapasztalat, önfejlesztés, továbbképzés és szociálisan érzékeny vagyok.  Bemutató portfólió vagyok. Több nyelvvizsga vagyok, kommunikációs ügyeske és számítástechnikai középfelhasználó vagyok. Légiutas-kísérő, repülőjegy-értékesítő, magyartanár, fogászati asszisztens, újságíró, titkárnő, itthoni mindenes, terhes cseléd, anyagbeszerző, fenék-kitörlő, multifunkcionális és multipotens vagyok. Ha kell. És mindig kell.

Vicces vagyok. Szeretetreméltó vagyok. Bizonytalan vagyok. Okos vagyok. Egyszer fent, egyszer lent vagyok. Buta vagyok. Odavagyok. Szabadság vándora vagyok. Szomjas vagyok, éhes vagyok: információra és sushira egyaránt. Segítőkész vagyok. Nyitott vagyok. Kovácsné vagyok. Boldog vagyok, öreg lélek vagyok, idétlen, de vállalható vagyok.

Keresem még mindig, hogy ki az a lélek, aki ebbe a testbe született, aki ezt a sorsot választotta: ezzel a testvérrel, ezekkel a születendő gyerekekkel, ezzel az adottsággal, a bukásokkal és sikerekkel, a tanulságokkal és konklúziókkal, a továbblépés képességével, a hiperszenzitív hétköznapokkal, azoknak leplezésével, ki vagyok én?

Én kérem, anyám lánya vagyok. 42 éves, 3 gyermekes édesanya. Ha a világon semmi, de semmi egyebet nem műveltem volna eddigi életemben, csak ezt, akkor is megérdemlek egy raklapnyi elismerést, és igen, Te is ugyanúgy, mert anyának lenni egy olyan szerep, ami felé mindenki csak elvárásokat támaszt, amibe mindenki bele tud pofázni, jobban tudja csinálni, ki tud oktatni és kritikával illethet. Akkor is, ha nem kérdezi senki. Ez egy ilyen általános állapot, szóval mire oviba megy az egyetlen vagy az első gyermeked, simán belenyugszol, hogy a csecsemős nővérkétől kezdve a postás bácsin át idegenekig mindenki, de tényleg bárki jobban tudhatja azt, amit te magad 24 órás non-stopban művelsz életed végéig, kikapcsolás nélkül. Tehát valójában már fel sem tűnik, hogy mit és hogyan kellene neked jobban, máshogy, stb. csinálni, csak felkapcsolod magadon a bólogató mosolyt, és mész tovább az utadon. (És most ne keverjük ezt össze a segítség-kéréssel, a tanácsadó beszélgetésekkel, vagy különböző önsegítő csoportokkal. Ahol, ha kérdezel, válaszolnak, mert elakadsz, mert bizonytalan vagy, és mert nem úgy születtél, hogy tudod.) Tehát anya vagyok. Szültem négy gyermeket. Velünk van három, egy meg csak lélekben. Szét vagyok csúszva a nap 24 órájában, dolgozom, írok, főzök, sportolok, jófej vagyok, mosolygok, kedves vagyok, kiabálok, sírok, fáradt vagyok, körmöt vágok, kikérdezek, négy kávét iszom, zöld teát is hozzá, priorizálok, elfelejtek, felírok, a táskámban/autómban pedig halálom órájáig találtok nedves törlőkendőt, nasikát, meglepetés-ajándékokat, gyerekrajzot és ragtapaszt.

Anya vagy Te is. Ha visszagondolsz, vagy épp a kellős közepén ülsz, nem érted, hogy toltad a mindennapok piros bicaját évekig, két pelenkással, dupla babakocsival, éjjel-nappalos műszakban. Nyolc-tíz év kihagyás után újra babázni, szintén kihívás, de úgy, de úgy vágytál rá, igaz? A kísértés újra felmerült, hogy egy következő is érkezzen, megint azonnal, de az eszed győzött. És a gyarlóságod. (Meg a férjed, hogy "na ne, ne kattanjunk már meg egészen"... ;) ) Visszakaptad a tested újra, a lelkedet meg már úgyis eladtad, mert karrier és pénzgyűjtés ide vagy oda, te már örökké csak Kovács-Szabó-Kiss-Nagy-Bármilyen anyuka maradsz. Hála Istennek és az Univerzumnak.