Ezer fok lehetett az aromás gőzkabinban. Bár bírom a műfajt, de két perc múlva át kellett menekülnöm a sima gőzbe. Amióta tömegfóbiás vagyok (=sok a gyerek itthon), kifejezetten örülök, ha valahol kevesen vannak.

Mondjuk nem is volt bent a langyos párán kívül más. Relaxálós pózt vettem fel, fejemet a nedves csempének támasztottam és lehunytam a szemem. Senki nem kérdez, senki nem kakil be közben, hallom a saját gondolataimat, szuper! Nyugodt üldögélésembe egy túlmozgásos arab fiatalember tört be. Fellocsolta slaggal az egész kabint, majd felállt az ülőkére és matatni kezdett a plafonon. Sunyin sandítottam oda.
- Megszerelem, mert csak így jon a góz! - közölte azonnal, mint aki csak erre várt.
Beleegyezően hallgattam, de furdalt a kíváncsiság.
- Nagyon forró, nem tudom megfogni! - hadarta tovább. - Le kell vennem a torolkozót, jó?
Ostoba arccal néztem rá.
- Leveszem a szoknyát, jó? - harsogta újra.
- Jó, - törődtem bele - úgysincs rajtam szemüveg.
- Nézd, látod, már jon is a góz!! - nagyon örült. Egy szál farokban ugrált még mindig a padkán, az arcom előtt és boldog volt és igenlő és lelkes. - Te is leveszed a torolkozót?
- Nem. Úgy tűnik, én nem veszem le.
- Van pasid?
- (Dehogy van, kisbarátom. Dehogy van. Rohadtul magányos vagyok, ami rém szar, ki vagyok éhezve, csak a szex érdekel. Feleségül nem kell venni, gyerekre nem vágyom. A karácsonyt nem töltjük együtt, viszont most ráérsz?) - Van.