Most, amikor ezeket a sorokat klaviatúrára vetem, nyugalmas, napsütéses év eleji vasárnapot írunk. Kamasz gyermekeim (13 és 12) csendben, visszapofázás nélkül tanulnak, lelkesen készülnek a heti 3-4 témazáróra, félév közeledvén, plusz egy felvételi is befigyel. Kisbaba (4) szép, higgadt stílusban, önállóan társasjátékozik magával. Férjem (47) és én (43) a tél közepét meghazudtolva, frissen simult, megüdült arckifejezéssel, Az utolsó Jedik Yodájának cinikusan magára erőltetett nyugalmával asszisztálunk a nagycsaládos léthez. (Nyomokban valóságot tartalmaz.)

Itt érzem azt, hogy ideje újévi fogadalmat tenni, mert ha nem, akkor félő, hogy megkomolyodom=megöregszem. Tehát.

2018-ra fogadom, hogy:

• Továbbra is igyekszem gyermekeim szemében megmaradni jófej, vicces és hülyéskedésbe gyakran bevonható anyaállatnak. („Anya, olyan jó, hogy te nem vagy oszlop-anya!”) Autentikusan viselem Kisbaba Miki Egeres fejpántját, nem hagyom magam megverni a pofavágó versenyben és ha minden kötél szakad, a kamikáze vízicsúszdán is lecsúszom. (Záradék: Amennyiben van fodrász a hotelben, valamint Férjem nem szól be még egyszer, hogy úgy csapódok be, mint fél disznó a platóról a vágóhídon.)
• Nem fogok megtanulni ezerféle süteményt sütni, mert nehezen kezelem a kudarcélményt, és nem akarok házhoz menni a lóf@szért. Hazai népszerűségi indexem megtartásához elég a palacsinta és a csokitorta. A Szentesték süti-felhozatalának alapját, origóját és hypercsúcspontját továbbra is az Ikea fagyasztott mandulatortája képezi majd a jövőben.
• Idén is megmaradok szabad szelleműnek, amiért sokan irigyelnek, de még többen szeretnek érte. Innen üzenem azoknak, akik megvetően (utálkozva, lenézően, értetlenül, stb.) csóválják a fejüket: jól látod, valóban ilyen vagyok! És ez kiválóan átsegít azon a számos testi-lelki lápmocsáron, ami a te életedben is jelen van, csak te máshogy próbálod megoldani. Nincs üdvözítő módszer. Csak ez az enyém, az meg a tiéd.
• Polgárpukkasztás és bohémság, ez bugyog az úrinős felszín alatt 2018-ban is. Aki alálátott már, igazán kedveli. Biztosítom baráti körömet, hogy továbbra is én leszek az, aki lemarad, elfelejt, bepótol. Aki esküvői tanú, de otthon felejti az igazolványait, aki a karácsonyi hangversenyen mindenki előtt megbotlik a Mátyás-templom szentélyében, aki csakazértis elkészíti a körtesünt meg a szénné égett mézeskalácsot, és a kukával a háttérben fotózza azt, akinek az (ön)iróniája úgy kell, mint egy korty Nyulászó furmint, most így, az év eleji egyhónapos absztinencia idején.
• Továbbra is mindent kimondok, szóban vagy írásban, ha magadra ismersz bármelyik sztoriban, az nem a véletlen műve, hiszen minden ihletet ad. Az is, amiről nem gondolod… De ígérem, hogy disztingválok és uralkodom magamon, ha szükséges. (Pszichológus Ildikónak pedig egy életre köszönöm a tanácsot: ne hurcold, mondd ki! a cél nem az, hogy a másik megértse, hanem hogy te letedd a terhét. lehet szépen, csúnyán, hangosan, suttogva, szelíden, cinikusan, virágnyelven, szemtől-szembe, önmagadnak, nyilvánosan, titkosan: a cél, hogy tovább ne téged nyomasszon, szentesíti az eszközt!)
• Ahogy eddig sem, ezután sem veszek részt semmilyen kirekesztésben, előítéletben és minden esetben szem előtt tartom: semmi sem az, aminek látszik! Viszont te, akinek fogalma sincs rólam, a gondolataimról, a tanulmányaimról, az értékeimről vagy a képességeimről, téged arra kérlek, hogy gondold át a lenézést, a gyűlölködést meg a pofavágós szemforgatást. Lehet, hogy megbántottalak, lehet, hogy hazudtak rólam, lehet, hogy szimplán nem vagyok szimpi, ez mind helytálló és jogos is lehet. Lépjünk tovább, oldjuk meg saját módon, van otthon tükör, nézzünk bele mindketten, lássuk magunkat, nyissunk tabula rasa-t és engedjük el. A magam részéről én így teszek.

Amin valóban változtatok:

• Nem húzom fel magam látványosan, ha mélyen, de végestelen mélyen igazságtalanul megbántanak, legyen az munkahely vagy kisposta vagy forgalmi dugó.
• A nem látványos megbántódásnak is igyekszem tudatos, mélységi alsó határt szabni, Titkos féreg foga ne rágjon! jeligére.
• Nem csak a szemöldökömből és a frufrumból húzgálom ki az ősz szálakat, hanem a tarkómnál is, de ennek a kivitelezése még kidolgozás alatt áll.
• Megtanítom nagyméretű csimutáimnak, hogy a szennyest nem az ágy alatt tároljuk, hogy a koszos tányér nem magától takarodik be a mosogatógépbe, hogy a gyümölcsöt akkor is meg lehet enni, ha anyám nem teszi elém meghámozva-felvágva, hogy a wc-spraynek funkciója van és a mosdókagylóból a köpést az mossa le, aki köpi. Mindezeket a sub-mimimum feltételek közé sorolom a további békés együttélés érdekében.
• Nem káromkodok fejhangon ordítva, de amennyiben nem mondom ki, bevérzik az agyam, ezért a jövőben magam elé motyogva teszem mindezt, pont úgy, mint a szülőszobán, kitolási szakaszban. Viszont szájról tisztán leolvasható lesz, érdeklődés esetén.
• Idén nyáron felveszem azt a ruhát. Megvásárolom. Kiolvasom azt a könyvet. Elutazom oda, és azzal. Megkóstolom. Megteszem. Ellenállok. Kipróbálom. Kinevetem, kisírom. Elsődlegesen szem előtt tartom a családi boldogságkeresést, az élmények megélését. Szeretem magamat. Szeretem őt. Jól priorizálok. Beleállok. Bátor leszek. Megszerzem. Leteszem.

Most pedig eridjünk Kisbabával kókuszgolyót gyúrni, leckét kikérdezni, kuplerájt felszámolni, sikítva veszekedni, vérnyomáscsökkentővel lefojtani, ragacsos konyhát feltörölni, cselédsipkát felkötni, vissza a jövőbe… ;)