Vannak időszakok az ember életében, amikor óhatatlanul kicsit mélyebben utazik hangulatilag. Szerencsétlen esetben ezek egybeesnek nagy, sátoros ünnepekkel. Karácsonykor, Húsvétkor pedig nem illik búsulgatni, igaz? Anyák napján meg pláne nem.

Most az következne itt, hogy orgona ága (persze az is lesz benne), meg barackfa virága, csillámporos, körbevattázott szeretet és boldogság, megható gyermekrajzok (az is), délutáni cukrászda és az előszobában, a dizájner fémládikás, gyönyörű rózsaszínű, számomra kis növényhatározóval is megfejthetetlen cserepes virágról véletlenül lepergett 3-4 virágszirom. Azt érzékelem én idén. Azokat a lepergett szirmokat. Tétován álldogálok fölöttük, lakkozott lábujjaimmal köröket rajzolgatok köréjük, levedlett macskaszőr és stoplik közül kihullott műfű darabkák rendeződnek lassan szabályos keretbe. Olyan keret ez, amit én is felállítani próbálok a gyereknevelés kicsit sem egyszerű életmódjában. Mert ez életmód, ugye. Életre szóló feladatot kaptál, osztályozni csak utólag fognak, de az első 10 évvel gyakorlatilag eldöntöd, hogy mi vár rád a jövőben szülőként. Persze ez sem teljesen igaz, mindig lehet újrakezdeni, sőt ciklikusan változol és megújulsz te is ebben a szerepedben. Elképzelsz magadnak egy irányvonalat, amihez majd tartod magad, vagy amit jól meg lehet szegni; én a klasszikusértékes-liberális-ámdeultrajófej anya vonalat igyekszem képviselni. Nem mondom, hogy ez az üdvözítő és kizárólagos, mindenesetre azt veszem észre, hogy a hazai népszerűségi indexem – kis kivételekkel, mint pl. ps4 FIFA-megvonás, csokoládészüneteltetés, kilencvenötödik plüssbasz megvásárlásának megtagadása – magas értéken stagnál. És népszerűnek lenni jó. Szeretem, ha szeretnek. (Engem idegenek is szeressenek! Persze sokan nem szeretnek, de Scarlett O’Hara után szabadon, amire nem gondolok, az nincs.)

Igen ám, de hiába képzeled el előre, hogy milyenek lesznek a kis fürtös, gödröcskés arcú gyermekeid, jellemük és jellemtelenségük, hamar kiderül, hogy a) nem lehet ezt predesztinálni, b) rohadt nehéz fába vágtad a fejszédet, már ha szeretnéd lelkiismeretesen és sérülésmentesen művelni a műfajt, c) neked kell tanulni és alkalmazkodni egy csomó szituációban. Megtanulsz engedni és elengedni, szeretni beledöglésig, titkon vagy ordítva zokogni mindenen: fellépésen, versenyen, sporteseményen, kis hajtincsen, most ezen, hogy ezt írom/olvasod, kinőtt szandálkán, önállóságon, bizonytalanságon, jövőképen.

Van, hogy rosszak. Nemcsak huncutság, sokszor rosszaság is előfordul. Bántás, kamuzások, hárítás, felelőtlenség, felelősségvállalás és önfegyelem hiánya. Pont, mint a felnőtt világban, csak a felnőtteket nem feladatunk megnevelni, formálni. A gyerekeinket is csak bizonyos határok közt van jogosultságunk alakítani. Ezer raklapnyi elfogadás és tolerancia kell a gyermekeidhez, és irántuk való tisztelet. Mert nem tulajdonba kaptad őket, csak a segítő alkalmazott szerepét vállaltad mellettük, amikor a sorsfilmedet választottad.  Miközben próbálok nyesegetni, segíteni, néha kiborulok és kiabálok. Túlterhelt vagyok és türelmetlen. Aztán lehiggadok és tudod, gyerektől bocsánatot kérni a legkatartikusabb élmény. Mert őszintén megbocsájtanak.

Hát ez van most, egy kicsit rosszkedvűbb, szomorkásabb anyák napja bennem. Olyan igazi analizálós, önértékelős, tükörbe nézős, darabokra cincálós. A lehullott virágszirmokat visszaszórom a növénykére, nincs szívem kidobni őket. Guggolva gyűjtögetek, amikor pizsamában, kócos angyalhajjal, fürtös göndören megérkeznek a gyermekeim, és orgona ága, és csodás gyerekrajzok, és én csak sírok, mert jó anyuka akarok lenni, és tudom, hogy az is vagyok, de mi van, ha néha mégsem, közben meg egymásnak vagyunk a mindenei.

Melós. Nagyon melós. Kimerült vagyok és szürke. De az anyák nem szürkülhetnek el, az szabálytalan és nem is létezik ilyen opció. Akkor nekem most ki segít töltekezni? Anya!! Az én anyukám! Anya, elénekelhetem neked a barackfás dalt a telefonban?