Úgy hívogatott a Nagyerdő közepén a termál medence kora reggel, mint gyerekkoromban Füzesgyarmaton. Ugyanaz a jódos, barna víz.

Előjöttek a nagymamánál töltött nyarak egy pillantás alatt. Kútból hozott víz kannában. Kinti budi. Tyúkszar, ami a fűből meztelen talpunkra tapadt. Cukros kalács és csirkegulyás, amit csak Mama tudott úgy készíteni. A korai hajnal, amibe egy elszántan bátor kakas kukorékolt bele napokig, míg édesapám kibattyogott komótosan egy vadászpuskával, durranás után ugyanazzal a rezzenéstelen arccal visszadőlt az ágyba, és kiszólt a válla fölött: kakast főzzél ebédre, Anyám!
Egyedül, végre egyedül! 20 percet kaptam a nagycsaládos létből, hogy átadjam magam a wellnessnek. Nyakig merültem a forró, jódos emlékekbe, a szélbe fordítottam az arcom. Pont annyira fújt, hogy még jól esett, a termálgőz, mint sárkány lehelete hömpölygött mindenfelé. Húsz perc. Tudatosan lazítottam. Agykontroll. Működnie kell!
Mellettem egy ropitestű asszony a hátdögönyöző vízsugárral a mellét verette. Odakaptam miópiás tekintetemet, hunyorogtam, hátha csak rosszul fókuszáltam. De nem. Addig fészkelődött, míg ívben hátra hajolva megcsapatta a mellét. Egyből oda volt a relax.
A medence túlsó padkáján öt bácsi fürdőzött, hajdan mind jóvágású, most kopaszodó, ősz, de életvidám társaság. Pálinka és szóda melléjük készítve a parton kéznyújtásnyira.
- Mindenhol ki van írva! Komolyan mondaom! Itt járt a Peteőfi Sándor! Aggtelekteől kezdve Azerbajdzsánig. Itt járt az mindenhaol, bazmeg. Mint egy kaóborlaó cigány! - harsogta egyikük ízesen, majd miután szájába fröccsentett egy korty szaódát, eleresztett egy diszkrét, 7 másodperces büfit, ami a termálvíz tetején átjárta minden wellness vendég kis szívét.
Felnőtt időm letelt. Nem zuhanyozok, azt akarom, hogy a ruhám is átvegye a jódos gyerekkor illatát, érezni akarom egész nap, hogy legyen emlékem arról: nekem is jutott ma extra time. Kaóboroltam én mán annyit ezidáig, legyen elég nekem ennyi.