Az első pillanatban érezhető volt, hogy ez nem az én műfajom lesz. Eleve beugrósként, egy erőteljes arcüreggyulladással vágtam neki az útnak. Életem első sítúrájának. Felnőttként.

Kezdjük az elején. Akkor még szingliként, gyermektelenül nem gyűlöltem ennyire a telet, nem tudom azóta mi kattant át bennem, mindenesetre akkor még bírtam, ha kilóg a derekam a csípőgatyából, nem kellett térdig lógó atlétát hordanom  minden ruha alá egész télen, jól állt, ha a hideg megcsípte az arcom, és nem egy seborrheás, fronton kiszenvedett világháborús túlélőre hajaztam. Virgonc mozdulatokkal szökelltem a hóban, nem kaptam hisztirohamot, ha fázott bármelyik testrészem is, nem találtam ki szánalmas indokokat, ha a szabadba kellett indulni, úgymint bocs, főznöm kell épp, vagy ne haragudj, nővérem született, maradnom kell.

Izgatottan készülődtem, tudatlanul bátran, egyenesen a síparadicsomi Chamonix-Mont-Blanc-ba. Hol máshol érdemes kezdeni egy sípályafutást, mint a francia Alpokban? Főleg nulla tudással és nulla felszereléssel, ami nem lett volna ennyire nevetséges mondjuk a felsőpakonyi műanyag pályán szeptemberben. Én azonban mindig is szerettem nagyban játszani. Egy teljes szettet kéregettem-kölcsönözgettem össze aláöltözettől technikai felszerelésig. Ennek meg is lett a jól beazonosítható eredménye: első nap után mindenki felismert az elit hegyen kissé papagájos fazon- és színösszeállításomról. A baj az volt, hogy azonnal éreztem, mennyire kilógok a közegből. Két választásom volt: vagy teljes szettet vásárolok bugyitól botig, vagy sportteljesítményemmel bűvölöm el az arisztokráciát, aminek így majd én is hasznos tagja leszek. Pénzem nagy nullára sem volt elég, nemhogy új felszerelésre, még a reggeli bagettre is Noncsi barátnőmtől kértem kölcsön pár fillért, miután az isten pénzét kifizettem az egész utazásra. Maradt így a lesiklás villantása, ami azért vérzett több sebből, mert egyelőre még a negyedik napon is csak teletojt anorákkal, hóekében voltam képes négy méter megtenni, totál sík terepen. Amint egy két fokos lejtőre tévedtem, azonnal Krisztus a kereszten pózt vettem fel a hóban. A barátok biztattak, igyekeztek oktatni a gyakorlatban, mentálisan meg minden este arra tréningeztünk a szálláson, hogy másnap mennyivel jobb leszek. Közben az arcüregem olyanra gyulladt, hogy már a whisky ízét sem éreztem, meg el is voltam kenődve, hogy az ötévesek közül aznap kilencszer egymás után estem ki a tárcsás felvonóból, amit mindig csak miattam kellett leállítani, és miután a wellnesben az is kiderült, hogy a fürdőruhám otthon maradt Budán, így bugyi-melltartóban kell igénybe vennem a szolgáltatást – elkeseredésemben  nagy elhatározást hoztam: megmutatom én! Meg én! Mindenkinek! Ne gondoljátok, hogy valaha is feladom!

A reggel csodás napsütéssel indult. A havon szikrázott a fény, és én újult önbizalommal vágtam neki a hegynek. A zöld pálya péntekre már fika volt. A kéken is le tudtam jönni úgy, hogy csak egészen halkan szűköltem. Tudtam, hogy átléptem az árnyékomat! Bátor kis papagáj vagyok, röhögjetek csak rajtam, most meglátjátok, mire képes egy Papp! Nagyjából itt tartottam a gondolatmenetben, amikor hirtelen, lesből támadó ruhaszárítókötélként alám csúszott egy piros pálya. Vagy lila. Vagy fekete. Vagy sziklás gleccser, mittudomén! Hirtelen a fák felé vettem az irányt, fogalmam sem volt hogy kell irányítani a lécet. Az esésből csak annyira emlékszem, hogy előbb csodálkozva hátrapillantottam a levegőben, a léc leoldás nélkül lendült, így pont arcon tudtam rúgni vele önmagam. Utána csend és vaksötét. Istenem, hát ilyen? Ilyen a halál? Mondjuk kicsit zavaróan hideg és nedves az arcom…de merre a világosság, az alagút? Szeretteim fényszelleme? Jöjj hát belső béke..készen állok…csak ne nyomódna ilyen kényelmetlenül a vállam közben… Lassan jutottak el hozzám az első hangok, de a várthoz képest nem harsonás örömzene, ízlelhető színek vagy szagolható érzelmek érkeztek, csak Noncsi hangját hallottam: - Katuskám, málnáért eridtél be az erdőbe? Na, gyere, söpörd ki a beszorult havat a szemüveged alól, aztán haladjál lefelé!

Soha, értitek, soha többé nem csatoltam lécet a lábamra. A hütte-ben kihúztam a maradék két napot nagy duzzogva. Így múlt el a világ dicsősége. Így lettem én nyári gyerek a Balaton parton. Nem tartottam szemkontaktust senkivel többé a hegyen, de a forralt bor gőze mögött hallottam, ahogy abban az idényben hetekig beszélik: láttatok már papagájt a málnásban?