Az én anyukám úgy főz, mint az álom. De nem volt ez mindig így. Amikor friss házasként az első húslevesénél megkérdezte ifjú férjét: - Jóska, mikor kell beletenni a rántást?, akkor Jóska csak szó nélkül megingatta a fejét, majd átvette a fakanalat.

Én magam is elég messziről indultam…

„Egy kedd este otthon vártam Leventét, és a létező legelemibb kihívással vettem fel a küzdelmet. Vacsorát akartam főzni az én egyetlenemnek. Valódi alapanyagokból, semmi félkész, fagyasztott, zacskós vagy dobozos. Előételként azonnal egy rákkal töltött avokádóval indítottam. Ez olyan megvalósíthatónak tűnt, érdekes is, elegáns is. Levente a parkolóban szerelte az autómat, én meg szépen beöltöztem a főzéshez: Levente egyik egyenruha ingét választottam, bugyi és egyéb fölösleges kiegészítők nélkül. Passzolni fogok a rákhoz – gondoltam. Színemben legalábbis mindenképp sikerült a végén. Levente olajos kezével már akkor le akarta tépni rólam a saját ingét, amikor belépett. De nem. Tartsuk csak be a sorrendet, elküldtem kezet mosni, és vacsora. Valójában amennyire elit és bonyolult az étel neve, annyira egyszerűen elkészíthető volt, gyakorlatilag elronthatatlan. Nekem persze mégis sikerült: ízetlen volt és kőkemény, minősíthetjük akár szarnak is, nem tagadom. Mialatt próbálkoztunk az elfogyasztásával, gyorsan a tűzhelyre dobtam főni a túrógombócot, ami – hát mondhatni – kis jóindulattal sem illett az ételsorba. Levente hős volt. Úgy ette a rákos borzalmat, mintha maga Jamie főzte volna, egészen addig, míg a második falat az én számból már kifordult.

- Úristen, ez ehetetlen! Miért nem szóltál?

- Ugyan, nekem ízlik! Na, ne vedd el a tányéromat!

- Nem kell hősködni… - és megsemmisülve kihordtam a bőséges maradékot.

A konyhában jött a feketeleves. Kissé megfeledkeztem a gombócokról, de ez nem adhatott okot nekik arra, hogy a lobogó vízben atomjaikra hulljanak szét. Én csak jó puhára akartam főzni őket. A nagymamám telefonos segítséget is nyújtott, várjam meg, amíg feljönnek a víz tetejére. Feljöttek a szerencsétlenek becsülettel, de azt senki nem mondta, hogy onnan kezdve mennyi idő alatt lesz kész. Én alapos akartam lenni. Még egy kicsit hadd főjön, na jó már csak egy perc, utolsó pillanat! Levente eszelős sikításomra futott ki utánam a konyhába, és megmondom őszintén, rosszul esett a röhögése, amikor meglátta a szétmállott túró-réteget a vízen úszva. Komótosan levette a hűtőajtóról a pizzás papírt, rendelt egy családi hawaiit majd felém fordult, hogy lehámozza rólam az ingét.” (részlet Papp Kata: Légből kapott történet c. könyvéből. )

Mire gyermekem született, kilencféle étel készítésére rúgott a tudásom, ebben pedig már a fokhagymás pirítós és a rántotta is benne volt. A kisbaba viszont egyszer csak ráébredt, hogy az anyatejen túl is adódnak élelmezési lehetőségek. Kénytelen voltam rávenni magam a főzésre, mégsem nevelhetem fel azt a szerencsétlent üveges bébiételen! Így hát havonta egyszer nekiálltam, és egész nap: répát, krumplit, céklát főztem, sütőtököt és csirkemellet sütöttem, nagy kondér húslevest gyártottam és vegyes összeállításokban leturmixoltam, majd porciózva harminc dobozkát lefagyasztottam. Így kipipáltam a gyűlölt feladatot egy újabb hónapig. Igen? Kérem? Hogy mit evett a férjem? Ki tudja…van annak tisztességes munkahelyi menzája… Különben is csak keddtől csütörtökig kellett kibírni, mert anyukám minden hétvégén beállított egy raklapnyi hazaival.

Ahogy bővült a család, úgy emelkedett az igényszint. Mindenki állandóan enni akart. Kénytelen voltam tágítani a repertoárt. Így került a menüsorba egyesével a rizs, a rántott hús és a borsóleves. Egy nap arra ébredtem, hogy vacsoravendégeket várok. Butácska arccal üldögéltem a konyhaasztalnál könyökölve, amikor rájöttem: de hiszen ez azt jelenti, hogy nekem kell főzni!! Nyugodtságot erőltettem magamra, másnak is sikerült már ezzel megbirkóznia. Az első megnyitott recept az interneten egy jóféle bélszínsteak volt libamájjal, szalonnával, sült almával. Szimpatikusnak tűnt. Esküszöm, ha tudtam volna, hogy az egyik legdrágább húst készülök elkészíteni, beijedtem volna. De így tudatlanul, a szűz kéz olyan sikerre vitt, hogy aznap elhittem magamról: tudok főzni! A vacsoravendégségekből évek óta tartó rendszer lett és így hosszútávon valóban megtanultam a fortélyokat. Ma már nincs olyan étel, aminek a készítésébe ne vágnék bele, túlnyomó sikerrel. Ha meg véletlenül nem jön össze, rendelünk egy pizzát és röhögünk magunkon.

De mi a helyzet a hétköznapokkal?

Maradt azért mélypontja a főzőtudománynak. A dolgozó nő 8,5 órás munkaideje. Sokszor agyalok, hogy más családok hogy nem halnak éhen? Más anyák mikor vásárolnak be? Mikor főznek? Mikor ötletelnek vacsorára? Valahogy hiába a közteherviselés otthon, a családi élelmezésügyet beszerzésre, logisztikára, készültségi fokra és népszerűségi indexre való tekintettel senki sem akarja átvállalni. Gyarló vagyok, bevallom. Legtöbbször nincs erőm előre gondolkodni, csak a pánikgombot nyomogatom, ami nálunk a pizza gyorshívója a telefonomban. De a reggelek sem jobbak ám. Amikor szerda reggel nem először ébredsz arra, hogy nincs, azaz nincs értelmezhető reggelinek való alapanyag otthonodban, mit teszel? Ciki vagy nem, nekem már öreg rutinom van a témában: 1. Ellenőrizni, hogy a hónapok óta konyhapulton nyitva álló cornflakes mennyire vizenyős vagy avas. 2. Száraz kenyérről a penészes csücsköt levágni, bundás kenyérnek kiváló. 3. Két darab tojásból három gyermeknek rántottát készíteni. 4. Jolly jokerként spájzban talált, 2047-es lejáratú, minimál tartósítószert tartalmazó babapiskótát kakaóba áztatni. 5. Csokinapot tartani, így két legyet ütsz egy csapásra: reggeli is adódik és a legnagyobb király is te leszel aznap. 6. Iskolába-óvodába menet pékségben megállni, kész szendvicset vásárolni. 7. Neked anyaként nem szükséges enni, legyen elég az a négy-öt kávé a délelőtt folyamán. 8. És a férj mit eszik??? Ugyan már…a munkahelyi büfé még ma is sok mindenre gyógyír.

Hova fejlődhetsz még?

Kaptam Jézustól ezt a "4 hozzávalóból főzzél vacsorát" című szakácskönyvet. Örültem nagyon, úgy kellett már, mint egy falat kenyér, mert mi nincs az anyának soha? Ideje. Nekem sokszor vacsora-ihletem se nagyon. Valódi csemegének gondoltam ezt a receptgyűjteményt. Nézem az egyszerűbbjét: végy 1 friss bazsalikomágat, egy friss mangót, friss garnélát és friss prosciuttot. Itt??? Eger külsőn??? Maximum zsírszalonnát, mert itt hétfőnként még hús sincs a hentesnél, hónapokig extrém sportnak számított és súlyosan hülyének is néztek, hogy mit akarok én hétfőn a hús-ötlettel, mire egy eladó végre megszánt és felvilágosított a helyi gyakorlatról. Megnyitottam hát a másik ajándékomat: Csináld magad sushi szett...aha…alapanyag-dilemma ismét.
Picit elszontyolodtam, motiváltságom viszont nem hagyott alább, ami ritka, ezért azonnal ki is kell használni. Lejárt a GoodFood előfizetésem, gondoltam hát veszek egy magazint, hogy túllépjek a pörkölt-túrós csusza-melegszendvics háromszög csapdáján. Beszerzek ezt-azt, és meglepem az én kedves kis családomat valami remek, friss újdonsággal. Bár a kihívás erős, hiszen a fiammal is számolnom kell, aki ugye igen behatárolt keretek közt mozog ízlésvilágában. Igaz magyar a gyerek, a rántott hús, babgulyás, húsleves mezsgyéről nehezen mozdul el. Fel is csaptam az adott lapszámot. A józan eszem akkor hagyott el, amikor nem tudtam választani mi legyen a menü: brokkolis tabouleh halloumival és harisszás öntettel vagy quesadilla chipotleszósszal? Na, gyertek, most takarodjunk el hamburgerért!!!

 Papp Kata